|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Margócsy István 2003. november 13.1995-ben vált jogi személyiséggé a Románia Magyar Könyves Céh (RMKC), amelyet 22 hazai kiadó, könyvforgalmazó hozott létre. Az RMKC az idén kilencedik alkalommal szervezi meg Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház előcsarnokában a nemzetközi könyvvásárt. Az RMKC elnöke, Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója beszámolt arról, hogy idén 34 jelentős romániai román kiadónak küldtek meghívót, és mindössze egyetlenegy válaszolt, de csak azért, távolmaradásáról értesítette őket. Előzőleg több éven át jelentős bukaresti kiadók is jelen voltak a vásáron. Idén Magyarországról több kiadó van jelen Marosvásárhelyen, mint eddig. Erdélyből elsősorban a Céh-hez tartozó kiadók állítanak ki, mint a Mentor, az Impress, a Glória, a Pallas Akadémia, a Proprint, a Polis, a Lyra, a Korvina Könyvposta, a Hungalibri, az Erdélyi Magyar Könyvklub, az Erdélyi Híradó, a Koinónia, a Tinivár, a Kriterion, és olyanok is, amelyek nem céh-tagok, mint a Calipso, az Irodalmi Jelen, a Pro Európa Liga, a Neptun, a Scripta Kiadó és mások. A vásár egyik fő témája az idén az új magyar líra. Olyan fiatal magyar költőket hívtak meg, akiket Erdélyben még nem ismernek eléggé. Kántor Pétert, Tóth Krisztinát, Térey Jánost, Szilágyi Ákost hívták, de csak Kántor és Tóth Krisztina jött el. Erdélyből pedig Kovács András Ferenc és Lövétei Lázár László lesz jelen. Margócsy István irodalomtörténész vezeti majd fel a költők estéjét. Tavaly körülbelül 4500 cím és 5500 látogató volt jelen a vásáron, az idén mintegy 6000 könyvcímre számítanak. Tavaly összesen 29 kiadó volt jelen, az idén harminckilencen igényeltek külön standot. /(Máthé Éva): Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Hatezer könyvcímre számítanak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2007. május 10.Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./2008. április 14.A magyar költészet napját ünnepelték április 11-én Kolozsváron az Állami Magyar Színház és a Koinónia Könyvkiadó közös rendezvényével, megnyitották Kaiser Ottó budapesti fotóművész Határtalan irodalom című fotókiállítását, majd bemutatkozott a Hungaricum című folyóirat. Április 12-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében egész napos – irodalmi konferenciát és felolvasást magába foglaló – programra került sor. A Kánon(ok). Pantheon(ok) irodalmi konferencián beszélgetést folytattak „Magyarországi szerzők az erdélyi irodalmi folyóiratokban” címmel, délután pedig „Erdélyi írók jelenléte és recepciója a magyarországi irodalmi folyóiratokban” címmel tartott előadást Tarján Tamás és Margócsy István. Az E-MIL költészetnapi felolvasást rendezett a Bulgakov kávéházban. /Köllő Katalin: Költészet Napja Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./ A Kánon.(ok.). Pantheon.(ok.). irodalmi konferencián választ arra keresték a választ kérdésre, milyen kánon szabályai szerint jelennek meg romániai magyar alkotók irodalmi szövegei magyarországi lapokban, és fordítva. A közösnek látszó konklúzió: a magyarországi lapok által a rendszerváltás előtt felvállalt „nemzet- és értékmentő” funkció az irodalmi folyóiratok szintjén megszűnt, a lapok erőteljes ízléspreferenciával válogatnak, nem föltétlenül szerzők, hanem szövegek között. A hozzászólásokból körvonalazódott: egyetemes kánon nincs, a szerzői preferenciák, a folyóiratok által választott irányvonalak, a szerkesztőségek megszabta értékskálák mentén kialakulnak a különböző lapok szerzőgárdái. /Kánon helyett értékközpontúság. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./2011. augusztus 29.Tisztelgő emlékkötet és gyászmunkaA Szabadság augusztus 24-i, illetve az És augusztus 26-i számában sajátos beszámoló jelent meg a Cs. Gyimesi Éva emlékének tisztelgő kötet bemutatásáról Törzsök Erika aláírásával. Szeretnék mondani valamit arról, ami kimaradt belőle, és arról is, aminek ki kellett volna maradnia. Cs. Gyimesi Éva néhány tanítványa 2010 júniusában tisztelgő kötet összeállítását indítványozta a mester 65. születésnapja alkalmából. A többi tanítványon kívül Éva barátaihoz, pályatársaihoz is eljutott a felkérés, hogy tanulmányt, esszét vagy szépirodalmat ajánljanak fel a tervezett kötet számára. Minthogy nagyon sokan pozitívan válaszoltak, és egyetlen kötetbe alig férő mennyiségű kézirat gyűlt össze, a szerkesztés a tervezettnél lassabban haladt. Menet közben felmerült az igény, hogy a mester írásainak és idézettségüknek lehető legteljesebb bibliográfiája is bekerüljön. Ezért a szerkesztők – Balogh F. András, Berszán István, Gábor Csilla – úgy döntöttünk, hogy a már megszerkesztett kéziratokból külön példányt nyújtunk át az ünnepeltnek a 65. születésnap évének Karácsonyán, a teljes kötet pedig tavasszal fog megjelenni a budapesti Argumentum Kiadónál. Nem sok volt már a kiadvány elkészüléséig, mikor a tragikus halál a tisztelgő kötetet egyszersmind emlékkötetté változtatta. A szükséges módosítások, illetve kiadói és nyomdai munkálatok után a Kolozsváron tartott 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előtt egy nappal készült el az Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére című kötet (Argumentum, Budapest, 2011.), amely 60 szerző munkája. Róluk mondja Törzsök Erika, hogy „az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurák”. Ennek a kitüntetésnek a leírásakor az adományozó valószínűleg még nem látta a kötetet, ezért pótolom a beszámolójából kimaradt névsor egy részét: Balla Zsófia, Bernáth Árpád, Csúri Károly, Dávid Gyula, Fried István, Hankiss Elemér, Horváth Andor, Kovács András Ferenc, Láng Gusztáv, Láng Zsolt, Margócsy István, Szilágyi Júlia, Szőcs Géza, Visky András… és Törzsök Erika. A Hungarológiai Kongresszus érdeklődő résztvevőinek tartott bemutatón a mester borítón megörökített nézéséről beszéltünk, amely a tanítványokat és a teremtett világot egyaránt visszanézésre késztette, s azokról a rezonanciákról, amelyek a Cs. Gyimesi Éva előtt tisztelgő és egyben tőle búcsúzó írásokat összekapcsolják. A kötet végén egy temetésen elhangzott nekrológ is olvasható, amelyben ezt mondtam: „Csak az búcsúzhat, aki nem marad tanítvány. Nekünk még újra kell gondolnunk és újrateremtenünk, amit örökségül kaptunk. Ezt a feladatot rótta ránk a mester távozása. És a kudarcunk, hogy nem tudtunk és talán nem is tudhattunk segíteni neki.” (464.) Akkor a tanítványok nevében beszéltem. Most hozzáteszem, hogy rajtunk kívül többen és többször megpróbáltak segíteni, Törzsök Erikát is beleértve. Sajnos, rájuk is érvényes, ami ránk, tanítványokra: nem tudták és talán nem is tudhatták megfordítani a végzetes úton. Ennek a kudarcnak, tehetetlenségnek és keserűségnek a feldolgozása hozzátartozik a gyászmunkához, mely öltheti egy sokszerzős emlékkötet formáját, vagy „az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az ’anyaországon’ keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig” mindenkit leteremtő kifakadás tünetét. Az utóbbiról értesülve valaki, aki szintén megpróbált Évának segíteni, ezt mondta: Nem jó, ha egymás ellen gyászolunk. Igyekszem ehhez tartani magam. Berszán István. Szabadság (Kolozsvár) 2012. április 17.Artisjus-díjas Papp Sándor ZsigmondLapunk volt munkatársa, a jelenleg Budapesten élő Papp Sándor Zsigmond is Artisjus irodalmi díjban részesült Semmi kis életek című regényéért. Az Artisjus Irodalmi Nagydíját Spiró György, Könnyűzene-szerzői Életműdíját pedig Malek Miklós kapta idén. Papp Sándor Zsigmond Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nyolc kategóriában odaítélt zenei és irodalmi elismeréseit csütörtökön adták át Budapesten. Papp Sándor Zsigmond mellett Artisjus irodalmi díjat ítéltek Zalán Tibornak és Varga Mátyásnak. A nagydíjast méltatva Grecsó Krisztián író többek között azt emelte ki, hogy a Fogság, A jövevény és A Jégmadár című regények szerzője, Spiró György a hozzá mindennél közelebb álló élményanyagról, a saját hagyományáról, örökségéről higgadtan, tárgyiasan, távolságtartóan és gyönyörű egyszerűséggel tud írni. „Ez százévente egyszer, ha sikerül” – jegyezte meg Grecsó. Zalán Tibor Göncölszekér című könyve a díjazottat méltató Margócsy István szerint kitűnő kisprózai elbeszéléseket tartalmaz, amelyeknek műfaját a klasszikus értelemben vett novella és a tárca igen szerencsés keresztezéseként lehetne meghatározni. Báthori Csaba méltatása szerint Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című könyve nagy erővel, rendkívül változatos és érzékletes stílusban, aprólékos pontossággal idézi fel az 1989-es romániai rendszerváltás előtti és utáni hétköznapokat. Varga Mátyás parsifal, parsifal című verseskötetét méltatva Ferencz Győző arra mutatott rá, hogy a díjazott a világirodalom egyik nagy, többféle változatban fennmaradt, de voltaképpen töredékes legendáját töredékként emeli saját költészetébe, és szembesíti az egyszeri, megváltásra váró emberi élet kiszolgáltatottságával. A Könnyűzeneszerzői Életműdíjjal jutalmazott Malek Miklós sokoldalú, műfajokon átívelő szaktudását Victor Máté zeneszerző, az Artisjus elnöke méltatta, kiemelve, hogy ez teszi megkerülhetetlenné a beatkorszakban született slágereket vagy együttműködését Hofi Gézával éppúgy, mint a 90-es években írt szimfonikus zeneműveket, amelyekkel pályája kiteljesedett. A szerzői jogvédő egyesület közleménye szerint az év produkciója a Hobo Blues Band búcsúkoncertje, az év könnyűzeneszerzője Szirtes Edina „Mókus”, könnyűzenei szövegírója pedig Beck Zoltán lett. Az év komolyzenei művének járó díjat Decsényi János Samblant de joie című alkotása nyerte el. Az év magyarnóta-szerzőjének pedig Jászteleki Sánta Józsefet választotta a zsűri. MTI Krónika (Kolozsvár) 2017. július 6.Gyógyító versek költője: Egyed Emesét köszöntötték 60. szülinapján KolozsváronLegújabb kötetének bemutatójával, meglepetéskiadvánnyal, munkásságát értékelő beszédekkel, valamint versekkel köszöntötték Egyed Emese költőt, irodalomtörténészt 60. születésnapján szerdán Kolozsváron. Bár az ünnepelt úgy tudta, mindössze legújabb, Paian című verseskötetét mutatják be a kolozsvári Agapé rendezvénytermében szerdán délután, nagyszabású születésnapi ünnepséget szerveztek a 60 éves Egyed Emese számára kollégái, tanítványai, barátai. Az egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész sokoldalú munkásságát méltatták az eseményen felszólalók, akik, mint elhangzott, valamiképpen mind Egyed Emese egy-egy „otthonának” képviselőiként értékelték sokoldalú tevékenységét, költészetét, pedagógusi, kutatói, művelődésszervezői és irodalomszervezői munkáját. Sajátos hang az erdélyi líratermésben Mintegy 150-en ünnepelték a születésnapot, a szervezők erre a napra időzítették a marosvásárhelyi Lector kiadó gondozásában megjelent Paian című verseskötet bemutatását – a kiadványt egyébként már ismertették korábban a budapesti Ünnepi Könyvhéten. Mint Gálfalvi Ágnes szerkesztő-vezető mondta, a kiadót voltaképpen Egyed Emese „indította” négy évvel ezelőtt, hiszen az első szerzőket ő irányította a Lectorhoz. Amint a kötetet bemutató Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész fogalmazott, az Egyed Emese-i versvilág, költői univerzum az 1988-ben megjelent első, Délvidék című kötettől kezdve sajátos hangot képvisel az erdélyi líratermésben. „Ezek a versek „csupasz bőrrel” érintik a klasszikusokat, szoros kapcsolatban állnak a mitológiai világgal, szabadító, gyógyító erejűek, a költő figyel, jelet hagy és belső szabadságra tanít, a kötet pedig izgalmas, furcsa szerepformálódásokat is hordoz” – mondta Bartha Katalin Ágnes. Egyed Emese úgy fogalmazott, bizonyos fajta „szemtelenség” kell ahhoz, hogy a költő különleges állapotait nyilvánvalóvá tegye, megossza a mindenkori olvasóval. „Mindannyian szeretünk bámészkodni, felnőttként meghosszabbítani a meséket, mesei szerepeket, ezeket úgy átalakítani, hogy jobbá tegyék emberi kapcsolatainkat. Király László mondta nekem valaha, hogy amit ma nem írsz meg, nem írod meg soha – úgy gondolom, jó, ha nyoma marad bizonyos állapotoknak, hangulatoknak, ugyanakkor így, a versen keresztül is össze lehet kapcsolni az elképzeltet a tapasztalhatóval, a versírás pedig oldja az ember tehetetlenségét” – tette hozzá. A Paian című kötet fülszövegében az olvasható, Egyed Emese költészete sokhangú létköltészet, számára mentsvár a vers, de nem öncélú a költészete: költői attitűdjét mi sem teszi árulkodóbbá, mint a Paian kötetcím – „gyógyító” versek, az ajándékozás, felajánlás gesztusai, mi több, a megbocsátáséi. Nevekben rejlő univerzumok Mint a bemutatón elhangzott, a kötetben a múzsák világához való közeledés is tetten érhető, Ady, Arany, Petőfi, Weöres Sándor, Shakespeare, Apollinaire költészetére, egy-egy verssorára, életpályájára való utalásokból is építkeznek egyes költemények. Ilyen például a kétszáz éve született Arany előtt tisztelgő, Levél a lélek ifjúságáról – 1867 című vers (a cím utalás Arany Hová lettél, hová levél, ó lelkem ifjúsága sorára), amelyben a költő a Petőfinek 1867-ben, már annak halála után levelet író Arany szerepét ölti magára. Egyed Emese meghatottan olvasta fel a rendezvényen jelenlévő édesapjának, Egyed Ákos akadémikusnak is ajánlva az erdővidéki szülőfaluról szóló, Bodos felé, Bodosban című versét. „Mintha rejtőznél, Bodos lelkem, Mintha bivalyok lépte tűntén Holnapod nem is érdekelne, A pillantás eltévelyedne. Átkel a vágy a verőfényen. Hagyj, Istenem, már hazatérnem.” A költőre jellemző játékosságot, kísérletező kedvet, valamint a kötetben szereplő alkalmi verseket is kiemelte Bartha Katalin Ágnes. A szerző úgy fogalmazott, számára fontos az is, hogy a nevek misztikuma köré építsen egy-egy verset. „A név – legyen az helynév vagy növénynév, idegen vagy magyar nyelvű egység, titokzatos, és bár csupán főnévnek látszik, történetek laknak benne. A verseimben sokszor feltűnnek, hiszen kíváncsi vagyok a nevekben rejlő univerzumokra” – tette hozzá. Egyed Ákos: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló A kötetbemutatót követően került sor a meglepetésköszöntésekre, a legelső egy 1990-ben az ünnepeltről készített filmfelvétel vetítése volt, a régi videón verseiből olvasott fel Egyed Emese, Essig József kamerája felvillantotta az ünnepelt kislányait is. A különféle „otthonok” közül elsőként Egyed Emese szülővárosa, Kolozsvár nevében Mile Lajos, Magyarország főkonzulja beszélt, kiemelve az ünnepelt alkotói és művelődésszervezői munkáját. Mint mondta, szenvedélye, hogy alkotó módon közelítsen a világhoz, amelyet pedagógusként, kutatóként is át akar formálni örökös kísérletező kedvvel. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese az Alma Mater nevében méltatta az ünnepeltet, kiemelve a magyar tagozat építésében vállalt meghatározó szerepét. Berszán István, a Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője a tanárok és diákok nevében is köszöntötte kollégáját. Az ünnepelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke, így az EME elnöke, Sipos Gábor is méltatta oktatói, szervezői munkásságát. „Egyed Emese mintegy bevonja, bevonzza a fiatal kutatókat az egyesület munkájába, így az ifjúság rájön, hogy az EME nem vénemberek elefántcsonttoronyba zárt közössége. Ugyanakkor kiemelendő, hogy tudományszervező munkájával kiterjesztette az egyesület hatókörét Kolozsváron túlra is” – mondta el Sipos Gábor. Mivel a Szegedi Tudományegyetem testvérkapcsolatban áll a kolozsvári egyetemmel, Szajbély Mihály irodalomtörténész köszöntötte az ünnepeltet a magyarországi intézmény képviseletében, rámutatva, Egyed Emese a francia–magyar irodalmi kapcsolatok legavatottabb erdélyi kutatója. A köszöntések sorát az édesapa, Egyed Ákos felszólalása zárta, aki meghatottan mondta: tartsa meg az Isten lánya segítőkészségét, sokirányú érdeklődését, a szülőföld, Bodos iránti szeretét is. „Én magam tanúsíthatom, és arra biztatlak: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló” – fogalmazott Egyed Ákos. Hortus amicorum, vagyis barátok kertje A rendezvény a Hortus amicorum című meglepetéskötet bemutatójával zárult: az EME adta ki Egyed Emese 60. születésnapjára a száz szerző írását magában foglaló kiadványt. Mint Demeter Zsuzsa, a kötet egyik szerkesztője kifejtette, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az irodalomtörténészi szakma egyaránt írt a kötetbe. Többek közt Szilágyi István, Király László, Markó Béla, Szőcs Géza, a Székelyföld és a Helikon folyóirat csapatának, a szerkesztő és költő kollégák versei, prózái olvashatóak a „barátok kertjében”. A szakmabeli irodalmárok közül a kortárs irodalommal foglalkozó grénium mellett a 17–19. századi és színháztörténeti műhelyek tagjai is köszöntik a kötetben az ünnepeltet, többek közt olyan neves magyarországi irodalomtörténészek, mint Margócsy István, Fried István, Szajbély Mihály, Szilasi László, Szörényi László, Szilágyi Márton, Debreczeni Attila is. A rendezvényt az EME, a Lector Kiadó, a Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, valamint a Helikon folyóirat szervezte, a Hortus amicorum című kötet kiadását a Communitas Alapítvány támogatta. Kiss Judit Hortus amicorum Köszöntőkötet Egyed Emese tiszteletére Szerző(k):Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Demeter Zsuzsa, Tar Gabriella-Nóra (szerk) /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017/ A kötet tartalma, tárgya, köszöntőjellegéből adódóan, heterogén: az első fejezet szépirodalmi írásokat tartalmaz, valamint az ünnepelt szépirodalmi munkásságát értékelő tanulmányokat. A második része a 16–18. századi irodalom világába kalauzol, korabeli naplók, levelezések, albumok, művelődés- és oktatástörténeti, könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok révén kaphatunk képet Egyed Emese kutatási területeiről. A harmadik fejezet olvasónapló-jellegű, az itt olvasható tanulmányok többnyire olyan huszadik századi szerzők műveire reflektálnak, amelyek 17–19. századi szerzők munkásságára alapoznak. Magyar és német nyelvű színház- és drámatörténeti tanulmányokat olvashatunk a negyedik fejezetben, kiemelt helyen az erdélyi színjátszás kezdeteivel. Az utolsó rész a huszadik század irodalmába kalauzol, az egy-egy szerzőre (Baka István, Dsida Jenő) vonatkozó tanulmányok mellett elméleti szövegeket is olvashatunk. Az ünnepelt sokrétű tevékenysége révén, a kötet a szépirodalmi, illetve irodalomtörténeti és -elméleti szövegek egy kiadványban való viszonylag ritka, de mindenképpen fontos találkozását is megvalósítja, így célközönségébe az irodalomkedvelő olvasók éppúgy beletartoznak, mint a tudományművelő szakemberek. A nagyközönség és a szűkebb szakma közelítését is célzó kiadvány (https://eme.ro) Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 15.Megnyitották a konferenciátKönyvbemutatóval nyitották meg az idei Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások című konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A konferencia szeptember 13–15. között zajlik az egyetem előadótermében. Az eseményt dr. Pálfi József, a PKE rektora nyitotta meg egy rövid ünnepi beszéddel, amelyben külön megköszönte azt, hogy az egyetemet egy erős kapcsolathálóba is sikerül bevonni. A szerda délutáni könyvbemutatón az előző konferencia anyagainak válogatáskötetét mutatta be dr. Boka László és dr. Bíró Annamária egyetemi oktató, a könyv két szerkesztője. A könyvbemutatón továbbá jelen volt a magyar irodalom két jelentős kutatója Margócsy István és Buda Attila irodalmár is. A négy felszólaló elmondta, hogy a kötetben foglalt tanulmányok a magyar irodalmat a tizenhatodik századtól tárgyalják a huszadik századig. Fontos felvetés a kötet kapcsán a művész és a társadalmi normák kapcsolata, amelyről Margócsy István beszélt a jelenlévőknek. A művészt, mint társadalom áldozatát mutatta be, és azt hogy a művész feladná saját szabadságát, ha a társadalom elvárásai szerint élne és alkotna. Buda Attila szerint a kötet változatos témákat dolgoz fel változatos nézőpontokból. Egy kérdés is elhangzott a könyvbemutató kapcsán, hogy lehet-e nőként értelmiségi egy nő? A kérdésre dr. Bíró Annamária válaszolt, példaként említve két kanonikus költőnőt a magyar irodalomból. Zsindelyné Tüdős Klárának sikerült nőként értelmiségi pályát befutnia, míg Újfalvy Krisztinának nem sikerült ugyanez. Utóbbi egyébként az első magyar női jegyző volt a maga korában. Dr. Boka László a kötet kapcsán beszélt a résztvevőknek az értelmiségi művészek tudatos narratívájáról, és az interdiszciplinalitásról, amely a kötetben is felfedezhető. Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. december 11.„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceirőlLövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának. – Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket? – Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait. Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli. – Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted? – Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas. – Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül? – Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk. – Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany? – Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét... – Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap? – Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól. – Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel? – A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész. – Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést? – Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset! Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mircea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Matei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
